Felgöngyölítés

Ezzel a pár bejezéssel átadtam neked a tőzsdei iránykereskedés -véleményem szerint- egyik leghasznosabb eszközét. Azért gondolom azt, hogy ez az egyik leghasznosabb, mert tudom, hogy egy jól előkészített terepen sokkal könnyebb a dolgát végeznie az embernek, mint a rendetlenségben. Egyébként opció kereskedés esetén is vannak házi feladatok amiket el kell végezni, csak kicsit másmilyenek.

 

 

Itt még egyszer meg kell jegyeznem, hogy azok alapján amiket itt bemutattam még nem tudsz kereskedni sikeresen, ez csak az a házi feladat amit el kell végezned a kereskedés előtt. Idővel nem lesz szükség rá, hogy leírd az adott instrumentumra vonatkozó elemzésedet, elég lesz 1-2 feljegyzés a charton, de addig is végezd el újra és újra egészen addig amíg tökéletesen automatikussá válik számodra a dolog. Ismétlés a tudás anyja.

A legjobb egyébként gyakorlásra az, ha szeparálva gyakorlod a különböző részeket. Tehát mondjuk minden nap csak egy dolgot gyakorolsz: hétfőn csak korrektiv-impulziv részeket jelölgetsz egy órán keresztül, kedden volatilis-non-volatilitást gyakorolsz, szerdán trendet határozol meg, csütörtökön csak támasz-ellenállást, pénteken pedig mindent egyszerre stb... Ezt a technikát bárminél használhatod, szupergyorsan tudsz majd így fejlődni.

A következő tanácsom pedig az az, hogy törekedj a tőled telhető legjobbra mindig, viszont próbáld a lehető leglazábban csinálni a dolgot. Ne vessz el feleslegesen a részletekben, mert csak beleőrülsz, viszont mindenre szánj elég időt, hogy megérts, kielemezd. 

 

Amint látod a folyamatos egyensúlykeresés, egyensúlyozás egy kifejezetten fontos része az egész tőzsdei kereskedésnek. Amennyiben viszont már rátaláltál az egyensúlyra, akár addig is eljuthatsz, hogy négyszerezd a számládat (videó egy négyszerezett, éles tőzsdei számlakimutatásról: http://tozsdeguru.com/hirek-18/79-negyszerezes-a-tozsden-szerencse-vagy-tudas ).

 

-Simon Goldman- 

 

 

 

Akkor hogyan is néz ki az az elemzés...

Végre valahára eljutottunk odáig, hogy elkészítsük az első tőzsdei elemzést. Kezdjük ott, hogy válasszunk ki egy terméket, legyen mondjuk a Euro. Szép chart, mozgékony, sok-sok forgalommal, kiváló elemzésre. Tudtad, hogy ezt is lehet iránymentes kereskedéssel is kereskedni?

 

Vágjunk bele a Euro elemzésébe.

Először is határozzuk meg a hosszú-, közép- és rövidtávú kontextusokat:

Hosszútáv (napos chart): emelkedő trend, impulzív, volatilis,

Középtáv (négyórás chart): csökkenő trend, impulzív, volatilis,

Rövidtáv (órás chart): csökkenő trend, korrektív, non-volatilis.

A legközelebbi jelentős támasz és ellenállás szintek:

Ellenállás 2: 1.2070

Ellenállás 1: 1.2000

Támasz 1: 1.1840

Támasz 2: 1.1710

Trade irányok eloszlása:

75% short, 25 long.

Miért választottam a fenti eloszlást?

Hosszútávon véleményem szerint még mindig bikás ez a Euro, viszont közép és rövidtávon még mindig medvés. Véleményem szerint hosszútávon az erős vevők csak 1.7000 környékén jöhetnek képbe, addig viszont várhatóan folytatódik az eladás.

A chart ami szerintem a legjobban leírja a jelenleg a terméket:

 

Ezzel a bejegyzéssel szépen összefoglaltam neked azokat a dolgokat amiket eddig fejtegettem sok-sok bejegyzésen keresztül. Érdemes még egyszer átolvasni ehhez a tőzsdei alapfogalmakat (http://tozsdeguru.com/alapfogalmak/tozsdei-alapfogalmak/53-tozsdei-alapfogalmak) és így már van van egy szép kerek egész összegyúrva.

 

-Simon Goldman-

 

Mikor jön el a fordulat?

Az egyik legtöbbször feltett kérdés a kezdők esetében, hogy honnan látni azt egy charton, hogy az aktuális trend megtörésre került és várhatóan fordulat jön? Ezerféle módszert lehet találni erre az interneten, technikai elemzésen, gyertyajeleken, indikátorokon alapulókat is. Most viszont leírom neked azt a módszert ami alapján én szoktam megállapítani, méghozzá a támasz-ellenállás segítségével.

 

Megfájdult a fejed a sok trenddel, támasz-ellenállással  kapcsolatos dolgoktól? A Tőzsdeguru oldalán sok értékes információt kaphatsz az iránymentes kereskedéssel kapcsolatban, aminél nincs szükséged ezekre egyáltalán: http://tozsdeguru.com/.

 

Először is meg kell keresni azokat a kulcsfontosságú támasz és ellenállás szinteket amiket a piac nagymértékben tisztel és erősen védi valamelyik tábor.

Tehát tegyük fel, hogy a piac emelkedő trendben van, szép tiszta aljakat és csúcsokat csinál. Amennyiben a piac alázár az adott idősíkon a legutolsó jelentős aljnak, akkor a növekvő trend megtört.

Ugyan ez a szabály érvényes csökkenő trend esetén is, csak az ellenkező irányban. Csökkenő trend esetében amennyiben az adott idősíkon felé zár a legutolsó jelentős csúcsnak, akkor a csökkenő trend megtört.

 

Erre mutatok neked egy példát a következő képen (Euro M30). A piac a kulcszóna felé zárt jelentősen M30-on, rövidtávon a shortos Euro véleményem szerint már longos.

 

Oldalazás esetében amennyiben, amikor a piac egy nagyméretű korrekcióban mozog az adott idősíkon, akkor amennyiben a kulcs támasz szint alá zár, akkor csökkenőre változik, amennyiben a kulcs ellenállás felé zár, akkor a emelkedőre változik. Az alábbiakban mutatok is neked rá egy példát (Arany napos chart).

Amennyiben az arany a kulcs támaszzóna alá zár napos charton, onnantól a termék shortos, amennyiben a kulcs ellenállászóna felé zár jelentősen napos charton, onnantól longos. Miután a korrekció mérete jelentős, így amíg a két zóna között van az ár, addig a termék hosszútávon semleges, viszont azt is látni kell, hogy extra hosszú távon (hetes idősík) emelkedő trendben van. 

 

Általános érvényű szabály, hogy minél magasabb idősíkon történik valami, jellemzően annál nagyobb a jelentősége és annál nagyobb horderejű az adott dolog. Könnyedén előfordulhat, hogy hosszútávon egy adott termék bikás, középtávon medvés, rövidtávon viszont bikás. Elemzési szempontból ez nem jelent semmit igazán, kereskedési szempontból viszont ilyenkor kihívás, hogy melyik trenddel megy az ember és miért. Bármelyikkel is mész majd, tartsd észben, hogy mindig a magasabb idősík árnyékában kereskedünk és annak az áramlatával utazunk - iránykereskedés esetében, irányfüggetlen opciós kereskedés esetében kicsit másképp mennek a dolgok. 

 

Ezzel nagyjából mindent végigtanulmányoztunk ahhoz, hogy egy igényes tőzsdei elemzést meg tudj csinálni. A következő bejegyzésekben megmutatom neked, hogy hogyan is néz ki egy alap, de igényes technikai elemzés. 

 

-Simon Goldman- 

Állandóan figyeljenek a kezemre, mert csalok

Amikor mélyrehatóan, sok ideig foglalkoztam a támasz-ellenállás témakörével, akkor voltak olyan helyzetek amikor túlságosan széles zónákat jelöltem, mert nem volt egyértelmű, hogy hogyan is határozzam meg őket. Viszont arra is rájöttem, hogy a túlságosan széles zónák gyakorlatilag értelmetlenek, mert nem adnak értékelhető információt a piac állapotáról, ebből fakadóan használhatatlanok kereskedéskor is. 

 

Sok-sok napnyi tanakodás után az jutott eszembe, hogy mi van, ha egyszerűen rosszul kezelem a zóna/szint töréseket és valójában indokolatlanul figyelembe veszem a fals kitöréseket is a meghatározáskor. Felütöttem a chartokat, újra elkezdtem meghatározni a problémás zónákat, de ezúttal a fals kitöréseket "levágdostam" és megvolt az egyik legnagyobb "aha" pillanatom a tőzsdei kereskedői pályafutásom során, mert egycsapásra minden a helyére került. A második hasonlóan meghatározó pillanat az volt, amikor szabályozott tőzsdei környezetben kezdtem el kereskedni határidős opciókkal. 

 

Mi az a fals kitörés? A fals kitörés az az, amikor a piac megpróbál áttörni egy fontos támasz-ellenállás szintet/zónát, az ár el is hagyja azt, azonban vagy a kitörési gyertyán belül vagy a következő gyertya alkalmával az ár újra a szint alatt/felett, zónán belül zár. 

Egy szint/zóna törés általános velejárója a nagy piaci forgalom, méghozzá azért, mert jellemzően nagyon erősen védi valamelyik oldal azt, így meglehetősen dinamikusan megy az ütésváltás, különösen a nagyobb jelentőségű piaci árakon. A nagy játékosok is színre léphetnek, és hipp-hopp szép nagy gyertyát, szép nagy kanócot rajzolhatnak.  

 

Az alábbiakban láthatsz egy pár példát a fals törésre a nyilakkal jelölt részeken. Jól láthatod, hogy a piac nagyon ritkán mutatja tökéletesen tisztán a támasz-ellenállásokat, igényel némi rugalmasságot és sok-sok gyakorlást az elemzésük. Érdemes demo és szimuláció használatával gyakorolni a szintek-zónák kijelölését, amik alkalmával van lehetőséged megfigyelni, hogy a piac megerősít-e az elemzésed. 

 

 

A következő bejegyzésben még egy dolgot el fogok neked árulni, méghozzá azzal kapcsolatban, hogy hogyan is tudod használni a támasz-ellenállásokat trendtörés megállapítására. 

Említettem már, hogy opciós kereskedés esetén van lehetőség irányfüggetlenül is kereskedni? Tudj meg többet róla itt: http://tozsdeguru.com/.

 

-Simon Goldman-

  

 

 

Szint vagy zóna? Ez itt a kérdés!

Amennyiben még mindig lelkes olvasója vagy a blogomnak, úgy valószínűleg az iránykereskedés iránt érdeklődsz, azonban szeretném neked figyelmedbe ajánlani a tőzsdei kereskedés egy más módját, méghozzá az irányfüggetlen opciós kereskedést: http://www.tozsdeguru.com/tozsdei-strategiak/30-havi-jovedelem-opciokkal/77-profit-opcio-kereskedessel. Érdemes átolvasni a Tőzsdeguru cikkeit, garantálom, hogy egy teljesen új világot fogsz találni. 

 

Akkor folytassuk is ahol az előző bejegyzésben abbahagytuk és vegyük tovább a helyen támasz-ellenállás meghatározásához szükséges alapismereteket.

 

Mi is a különbség a (támasz-ellenállás-technikai) szint és a zóna között? A dolog valójában pofonegyszerű. A szint egy pontos, jellemzően kerek számon található, a piac szereplő által erősen tisztelt árat jelent. A zóna gyakorlatilag nagyban hasonlít a szinthez, annyi a különbség, hogy ez nem árszintet, hanem ársávot jelent.

Tehát amikor szintről beszélünk egy tőzsdei termék esetében, akkor egy egzakt árról van szó, mondjuk a Tesla esetében 300$ egy kifejezetten fontos technikai szint. Amikor zónáról beszélünk, akkor ugyan ez technikai zóna szempontból a Teslán 295$ és 310$ közötti sávban található (az alábbi charton láthatod bejelölve ezeket, figyeld meg, hogy hogyan viselkedik az ár a szinten és hogyan a zónában). 

 

 

Miért teszek különbséget a két dolog között? Azért, mert a szintnek és a zónának is más a szerepe kereskedéskor. A szintnél biztos lehetsz abba, hogy magán az árszinten, vagy akörül az ár körül nagyon nagy forgalom várható, mert nagy pszichológiai jelentősége van a piacon. Ekörül az ár körül mindig nagy a box mert azon sokan vesznek és sokan adnak el jellemzően.

Viszont a nagy forgalom-pofozkodás okozta szűk piciny ugrálások a kulcs szint körül kialakítanak egy speciális sávot, zónát ami újabb dolgokat kommunikál a piaci résztvevőknek: ha valamelyik irányban kitör a sávból az ár és azon kívül zár, akkor jellemzően legalább rövidtávú erősödés indulhat meg a kitörési irányban. Ennek kifejezetten nagy jelentősége van éles kereskedéskor, különösen pozíció menedzselési szempontból. 

 

A következő alakalommal megmutatom neked, hogy mi is az a fals kitörés és honnan is ismerheted fel. Ennek bizony nagy jelentősége van a zóna meghatározásban is, ezért kifejezetten fontos. Ugyan annyira, minthogy tisztában legyél azzal, hogy mik az általad választott tőzsdei kereskedési stratégia korlátai. Mondjuk egy számla tőzsdei kereskedési számla négyszerezés azért ennyire nem rossz korlát...

 

-Simon Goldman- 

Trading in the zone - kicsit máskép

 

Nem tudom, hogy említettem-e már, de minden amit megosztok veled azok külföldi, valódi elit, full-time traderektől származnak. Valószínűleg nem egyeznek az elnevezéseim, elméleteim a magyar tőzsdei oktatás által preferálttal. Sok-sok pénzbe, időbe és energiába került, amíg ez használhatóan összeállt. Magyarországon is létezik ilyen kereskedő, róla http://www.tozsdeguru.com/ oldalon találhatsz még több információt.

 

El is jutottunk a technikai elemzés utolsó állomásához, az támasz-ellenállás, technikai zónák témaköréhez. Ezt gyakorlatilag valamilyen formában minden iránykereskedő használja a piacon, így összességében egy nagyon hasznos eszköz, de ez is a teljes piaci kontextusban nyer értelmet, önmagában ennek sincs értelme. 

 

Több fontos dolgot is át kell venni ahhoz, hogy a szintek-zónák meghatározása helyes és használható legyen, ugyanakkor ez is egy olyan dolog, amit sokat kell gyakorolni, hogy a gyakorlatban jól tudjon működni. Ez egy többrészes anyag lesz, az ördög a részletekben rejlik.

Miken is kell átrágcsálni magunkat:

- mi is az a támasz, ellenállás, technikai szint/zóna?

- mi a különbség a szint és a zóna között? 

- mi az a fals kitörés és mi a jelentősége a támasz-ellenállás meghatározásánál?

- mik azok a kerek számok és mik a jelentőségük a piacon?

- hogyan is megy a fentiek együttes működtetése támasz-ellenállás szint/zóna meghatározásánál?

 

 

Tehát nézzük a legelső pontot, hogy mit nevezünk támasznak, ellenállásnak, technikai szintnek/zónának?

Támasznak azt a piac szereplői által tisztelt árszintet/zónát nevezzük, ahonnan az ár kisebb-nagyobb esés után felpattan és felfele folytatja az útját rövidebb-hosszabb ideig. Nagyobb esést követő nagy felpattanás sokkal nagyobb jelentőségű a piacon, mint egy kisebb.

Ellenállásnak azt a piac szereplői által tisztelt árszintet/zónát nevezzük, ahonnan az ár kisebb-nagyobb emelkedés után visszalökődik és lefele folytatja az útját rövidebb-hosszabb ideig. Nagyobb emelkedést követő nagy visszalökődés sokkal nagyobb jelentőségű a piacon, mint egy kisebb. 

Technikai zónának azt nevezzük jellemzően, amikor egy árszint/zóna már támaszként is és ellenállásként is hatékonyan működött a piacon. Ezek általában sokkal nagyobb jelentőségűek, mint egy sima támasz vagy ellenállás.

 

A következő bejegyzésben innen fogjuk folytatni, sok-sok érdekesség és hasznos tudás vár még rád. Apropó érdekesség! Tudtad, hogy havi 6% profit elég ahhoz, hogy egy év alatt duplázd a kereskedési számlád? Itt egy kalkulátor, játssz egy kicsit a számokkal: http://tozsdebolmilliomos.com/kamatos-kamat-kalkulator.

 

-Simon Goldman-

 

Zen kert vagy bolondokháza?

Mostanra már egy csomó értékes információt le tudunk olvasni a piacról: tudjuk, hogy milyen időtávon milyen irányba megy és éppen aktívan egyirányban mozog vagy korrekcióval tengeti az idejét. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezek az információk csakis iránykereskedés esetén érvényesek, iránymentes opciós kereskedés (katt ide, hogy többet megtudhass róla: http://www.tozsdeguru.com/ ) eseténben más dolgokat figyelünk.

A következő értékes dolog amit le tudunk olvasni a chartról pedig az, volatilis vagy non-volatilis állapotában van-e. Ez nem összekeverendő a volatilitás indikátorokkal és ahhoz kapcsolódó volatilissággal, megmutatom, hogy miért.

 

Mi a különbség a kettő között az én szemléletem szerint? Vegyük például az ATR-t azaz az Average True Range indikátort. Ez alapesetben azt csinálja, hogy meghatároz egy true range-t, alapesetben az elmúlt 14 gyertyára és annak veszi az átlagát. A true range számításhoz felhasználja az aktuális gyertya maximuma és minimuma között különbséget, az előző gyertya minimuma és legutolsó gyertya maximuma közötti különbséget és az megelőző gyertya zárára legutolsó gyertya minimuma közötti különbséget. Ha kicsit le akarnám egyszerűsíteni, akkor azt mutatja meg, hogy mennyire nőttek meg a gyertyák az vizsgált periódusban.

Ehhez képest amikor én azt vizsgálom, hogy volatilis vagy non-volatilis-e az adott termék, akkor azt figyelem, hogy mennyire dominál valamelyik fél a piacon vagy mennyire nagy az összecsapás a két fél között. 

 

Az első példámban szeretném megmutatni neked, hogy milyen az amikor egy instrumentum non-volatilis állapotában van. Én ehhez fel szoktam tenni a chartra egy EMA20 mozgóátlagot, azt használom referencia vonalként.

A fenti képen az Euro-nak a napos chartján láthatsz egy szuper példát a non-volatilis mozgásra. Miket kell figyelned rajta? Az egész mozgás alatt nagyon domináns a bikák ereje, amikor az eladók a piacra lépnek, akkor sem tudnak jelentősebb lefele mozgást elérni. Az ár ritkán érinti az EMA20-at, és amikor megérinti akkor is inkább beleoldalazik, minthogy belecsapódna, ez is a vevői dominanciát jelzi. Ezekután milyen is lehet a volatilis mozgás?

 

A volatilis állapot jellemzően trendváltozás esetén szokott létrejönni, azután, hogy a piacon nagyon erősen dominált valamelyik oldal. Tehát mondjuk a vásárlók nagyon erősen dominálják a piacot egy ideje, létrejön egyfajta túlnyúlás/túlárazás, majd egy jelentősnek gondolt árszintnél az eladók nagy erővel piacra lépnek, amivel legalább oldalazásba, de sokszor trendfordulásba lökik az adott piacot.

A fenti képen (Négyórás Cable) figyeld meg, hogy micsoda erővel jönnek be a medvék a piacra, milyen durván csapódik az EMA20-ba, amit aztán jelentős aztán a bikák próbálnak helyrehozni ugyancsak nagy erővel, de az eladók második támadása végkép áttöri az EMA-t, majd egy újabb felfele korrigálás után a medvék intenzív eladásba kezdenek, ami egy impulzív lefele mozgást eredményes és egy ideiglenes trendfordulást. Tehát volatilis mozgás akkor van, amikor nagy erők csapnak össze, mindkét fél jelentős mozgást tud létrehozni és egy igazi őrültek házává válik az addig nyugodtan trendelő termék. 

 

Tudod, hogy mi a különbség a tőzsdei kereskedési technika és a stratégia között? Nagyon sokan keverik, még haladó szinten is... Az alábbi linken megtudhatod, hogy helyén van-e a tudásod ezzel kapcsolatban:

http://www.tozsdeguru.com/alapfogalmak/tozsdei-alapfogalmak/61-a-stop-loss-az-egy-tozsdei-strategia

 

-Simon Goldman-

 

Az erőgyűjtés elindult, támadásra fel!

 

tőzsdei kereskedés a valószínűségek játéka a nulladik pillanattól. Ahhoz, hogy fel tudjuk mérni a valószínűségeket, ahhoz el kell végezni a házi feladatokat szorgalmasan, előkészíteni a terepet, hogy a lehető legjobban tudjunk teljesíteni. Erről (is) beszélnek a sikeres kereskedők, amikor azt mondják, hogy mindig csináld meg a házi feladatod, azaz előkészíted a munkát piacelemzéssel, forexfactoryval, esetleg mindenféle mentális gyakorlatokkal stb., majd a lezárt ügyleteket kielemzed, levonod a tanulságokat, feljegyzéseket készítesz amit a következő session alkalmával már fel tudsz használni. 

 

Ott jártunk az előző alkalommal, hogy meghatároztuk, hogy merre fele is megy a piac, trendel-e a piac és amennyiben igen, akkor merre. A következő fontos megállapítás amit tehetünk a piacról az az, hogy éppen impulzív vagy korrektív állapotában van-e. Miért van ennek jelentősége? Azért, mert az esetek 75%-ában egy korrektív mozgást egy trendirányú impulzív mozgás követ, ezt az értékes információt pedig könnyedén tudod hasznosítani amikor belevágsz az éles kereskedésbe. Ha be akarsz szállni egy mozgásba, vagy már egy ideje tartasz egy pozíciót és még tartani akarod, vagy akkor is, ha már fontolgatod a kiszállást ez egy nagyon értékes dolog lesz számodra.

  

Legelőször is szeretném neked megmutatni, hogy honnan ismersz fel egy korrekciót. A korrekciót onnan ismered fel, hogy az ár egy piciny sávban pattog, oldalazik az adott idősíkhoz mérten relatíve rövid-közepes ideig. Ez lehet oldalirányú, lehet felfele vagy lefele csatornában is, sőt még szűkülő sávban is.

 

 

Nézzük akkor, hogy honnan ismersz fel egy impulzív mozgást. Nagyjából úgy kell elképzelni, mint amikor egy íjat megfeszítesz és ellövöd a nyílvesszőt, a piac is nagyjából pontosan ugyan úgy viselkedik. A korrekciókor jellemzően erőtgyűjt valamelyik oldal (bikák vagy a medvék), aztán amikor a támadás hirtelen megindul -azaz megtörténik a kitörés a korrekcióból- akkor történik az impulzív mozgás.

 

 Végül szereném neked megmutatni, hogy milyen szépen mutatja a USD/CAD négyórás idősíkon az impulzív-korrektív váltakozást.

 

Így a végére szeretném még megjegyezni, hogy ez az egész nem az Elliot hullámelmélettel való kereskedés vagy elemzés, így nem érdemes keresni a hasonlóságot vagy a különbséget a kettő között.

 

Ha ez a sok-sok információ amit eddig átadtam neked nem annyira szimpatikus, akkor könnyen előfordulhat, hogy az irányfüggetlen kereskedés a te utad:

http://www.tozsdeguru.com/alapfogalmak/tozsdei-alapfogalmak/72-iranyfuggetlen-kereskedes-az-meg-mi

 

-Simon Goldman- 

Trend is your friend, de hogyan válassz barátot?

Ha már elég időt belefektettél az ingyenes online tudás felkutatásába, akkor biztosan találkoztál már a "Trend is your friend" közhellyel. Ez egyébként a kifejezetten fontos eleme az iránykereskedésnek, sokkal "könnyebb" profitot termelni abban az esetben, ha az áramlattal mész, mintha azzal szembe próbálsz utat törni. Mind a két esetben lehetsz profitos, de kezdésként inkább szerezz rutint a trendirányú kereskedésben, hogy utána tudd, hogy mikor kereskedsz trenddel szemben. :) Persze mondanom sem kell, hogy ezzel a kérdéskörrel nem igazán kell foglalkoznod túl sokat, ha irányfüggetlen kereskedéssel keresed a kenyérkét.

 

Tehát ahogy már leírtam háromféle trendet különböztetünk meg: emelkedő/bikás, eső/medvés, oldalazó/neutrális. Ezeknek a tanulmányozásába is jó sok száz órát raktam bele és azóta sem tudom, hogy emiatt vált könnyebbé vagy csak elkezdtem nem annyira túllihegni a meghatározását (talán mert felfogtam, hogy tévedhetek és akkor sincs semmi, max vesztek 1-2%-ot). Ezt már nem fogom megtudni, mindenesetre megpróbálok egy egyszerű változatot reprezentálni neked.

 

Egy fontos szabály van még: a chartot annyira tisztán tartjuk amennyire csak lehet, semmi sallang, csak a legszükségesebbek mehetnek rá.

 

Szóval mutatok neked egy emelkedő trendet ami most a Euro-n található. Az ár szépen menetelt felfele, majd az elmúlt hetekben elkezdett oldalazni. Habár most egy középtávú oldalazási fázisban van hosszútávon, itt bizony a bikák tolják a szekeret.

 

A Yen egy ideje már csökkenő trendben van hosszútávon, habár a dollár korreláció miatt itt is felfedezhető az utóbbi hetekben az oldalazás, de egyelőre csak középtávú.

 

Majd végül, de nem utolsó sorban egy középtávú oldalazás a Euro-n: nem megy semerre, csak két középtávú kulcsszint között pattog.

 

 

Ezen a pár példán keresztül szerettem volna ízelítőt adni a dologból. Nem történik itt semmi varázslat, de azt is hozzá kell tenni, hogy ezek direkt könnyű példák. Ha valami túl zavaros, akkor egyszerűen ne tölts vele túl sok időt. Idővel úgyis rutint fogsz szerezni a zavaros környezetben való kereskedésben, az elején viszont törekedj a lehető legtisztább szituációkra, a többi meg úgyis jön a tapasztalattal. Tehát tartsd tisztán a chartot és menj az árral, a birkózást meg hagyd meg a sportolóknak. ;)

 

Habár így az elején egy kicsit nehéznek tűnhet a dolog, de le fog tisztulni és utána már te is élvezheted a kamatos kamat áldásos hatásait. 

 

-Simon Goldman-

Az időtávok kavalkádja

Az előző bejegyzésben azzal foglakoztam, hogy mik is az alapvető elemei egy /szerintem/ normális technikai elemzésnek. Az egészet úgy kezdtem, hogy három időtávon érdemes az elemzést elvégezni azaz: hosszú-, közép- és rövidtávon. Ezek azért fontosak, mert iránykereskedésnél (úgy ahogy iránymentes kereskedésnél is, bőségesen találsz részleteket itt: http://www.tozsdeguru.com/) is az ügyleteket mindig piaci kontextusban helyezzük el, viszont iránykereskedésnél sokkal nagyobb szerepe van az időtávoknak. 

 

Amikor ezzel először találkoztam, akkor úgy futottam bele, hogy top-down, többidősíkos elemzés. Akkor sokat tanulmányoztam, nagyon misztikusnak tűnt az egész. Azért tűnt annak, mert bizony nem mindig annyira egzaktan mutatja a piac a különböző méretű trendeket, igényel némi rugalmas gondolkodást és művészi érzéket ami csak idővel és gyakorlással jön. Mindenestre adok egy nagyon egyszerű támpontot az idősíkos témára (az idősík és a különböző méretű trendek nem ugyan azt jelentik, két különböző dolog amiben lehet átfedés).

Tehát ökölszabályként kezdésnek a következőt tudnám ajánlani neked:

- hosszútávú elemzésre napos idősíkot használd, ez így kb kilenc hónapnyi adat,

- középtávú elemzésre megfelel a négyórás idősík, ez így kb hat hétnyi információ,

- rövidtávú elemzésre az egyórás idősík ajánlott, nagyjából kilenc napnyi gyertya.

 

 

A fentiek nem kőbevésett dolgok, de ahhoz, hogy el tudd kezdeni a munkát tökéletesen megfelel. Felmerülhet benned a kérdés, hogy rendben van, hogy meg van adva az idősík, de mennyire nézzem közelről-távolról a gyertyákat? A válaszom erre az, hogy annyi gyertyát nézz ami megmutatja neked a piacelemzéshez szükséges összes információt, de természetesen tökéletesen felesleges sokezer gyertyát látnod egyszerre, egyszerűen nem kapsz a jelenre piaci állapotra vonatkozóan több releváns. Ennek az ellenkezője is igaz, egy tökig kinagyított chart alkalmatlan elemzésre. Jellemzően, ha 200 gyertyát látsz a charton egyszerre az megfelelő lesz kezdésnek, talán még ez is egy kicsit sok, de elég sztorit mesél el a termékről és az adott időtávról. 

 

Már említettem szerintem, de érdemes észben tartani azt, hogy a tőzsdei kereskedés bizony nem pőre technikai szöszmötölés, hanem kőkeményen befolyásolva vagy saját magad által, a Tőzsdeguru ezt is kiválóan összefoglalta az alábbi cikkében: http://www.tozsdeguru.com/hirek-18/75-miert-vasarolsz-a-csucson-es-miert-felsz-beszallni-a-melyponton .

 

-Simon Goldman-

 

Az elkerülhetetlen alapozás

Tehát ott tartottunk, hogy elkezdtél érdeklődni a tőzsdei kereskedés iránt, majd esetleg szereztél némi tapasztalatot is benne - azaz mondjuk MT4-ben már lenyomtad a buy-sell gombot, esetleg telepakoltál egy chartot csicsás indikátorokkal -, tehát rájöttél, hogy szükség van a mélyebb tudásra ahhoz, hogy konzisztensen tudd csinálni a dolgot. Így zajlott ez nálam is, megnyugodhatsz, ez egy teljesen normális fázisa a folyamatnak.

 

Ahhoz, hogy technikai szempontból tisztán lásd az adott terméket több dolgot is tisztáznod kell három időtávon, azaz hosszú, közepes és rövidtávon:

- az uralkodó trendet, ami lehet emelkedő/bikás, eső/medvés, oldalazó/neutrális,

- milyen állapotában van jelenleg: impulzív vagy korrekciós,

- mennyire mozgékony: volatilis vagy nem-volatilis,

- majd legvégül a fontos technikai zónákat: kulcsfontosságú támasz és ellenállás szintek.

 

 

Ez így összességében nem annyira sok dolog, elég hamar rá lehet érezni, viszont az biztos, hogy nagyon-nagyon sok éles gyakorlást igényel, hogy megfelelő szintű magabiztosságot szerezz benne. 

 

Ehhez az egész csomaghoz még azt hozzá kell tennem, hogy attól, hogy ezt megtanulod, még nem válsz profi kereskedővé, ez csak az alapozása annak, hogy megfelelően tudj alkalmazni különböző kereskedési stratégiákat, sajátokat tudsz kidolgozni. Nem lehet elégszer hangoztatni, hogy a stabil alaptudásra építés mindig sokkal hasznosabb hosszútávon, mint az "idekapok-odakapok" változat. Hidd el, nagyon sok időt és fejfájást tudsz magadnak megspórolni ezzel.

 

Az körvetkező pár bejegyzésben a fentieket fogjuk szépen, egyenként végigvenni, hogy teljesen egy nyelvet tudjunk beszélni, majd egy pár példán keresztül meg is mutatom neked, hogy hogyan is működik ez a valóságban. Addig is, ha úgy érzed, hogy esetleg a tőzsdei alaptudásodon van mit csiszolnod, úgy látogasd meg az alábbi oldalt, ami tele van számodra hasznos információval:

http://tozsdeguru.com/tozsdei-alapfogalmak/35-altalanos-tozsdei-alapfogalmak

 

-Simon Goldman- 

 

 

 

 

Egy kis bevezetés

A tőzsdei kereskedés egy igazán nagy kihívásokat tartogató szakma és ezekbe a kihívásokba a kezdetek kezdetén, de évek múltán is szembe lehet futni. Az, hogy ki hogyan veszi ezeket a kihívásokat határozza meg a haladási sebességet és az elérhető karrierszintet is. De milyen kihívásokra gondolok?

 

 

A legelső amivel szembetalálja magát a kezdő, hogy milyen piacon is kezdjen el kereskedni. Pár évvel ezelőtt a devizakereskedés - más néven forex - tombolt az interneten, aztán jött a bináris opciós agymenés, majd ezt az egészet megfejelte a kriptodeviza láz. Félreértés ne essék, hiszek benne, hogy mindegyikkel lehet tisztességes profitot termelni, de véleményem szerint amilyen könnyedén el lehet velük kezdeni kereskedni - mikroszámlás kereskedést kínáló brókerekkel tele van az internet -, annyira nagy nehézségeket rejteget a lelkes kereskedőpalántáknak. A témában az alábbi linken elérhető egy kiváló cikk, érdemes tüzetesen végigolvasni:

http://www.tozsdeguru.com/hirek-18/74-miert-eppen-a-forex-nevu-kabitoszerre-szoksz-ra-eloszor

 

Véleményem szerint bármilyen piacon is kereskedik valaki, érdemes egy általános stabil, egyszerű szabályrendszeren alapuló chartolvasási tudást magára szedni, ami nagyban megkönnyíti a dolgát, mert szinte mindenhol ugyan az zajlik, ugyan úgy kereskedők kereskednek mindenhol, ugyan úgy a pszichológiai vetületük lesz az adott piac és szinte mindenhol ugyan azok a dolgok vezérlik őket.

 

Tehát tegyük fel, hogy kezdő devizakereskedő nagy és véletlenül idetévedtél az oldalra, mert szeretnél egy kicsit kupálódni technikai elemzésből, akkor az elkövetkezendő hetekben megmutatom neked, hogy hogyan is zajlik szerintem egy normális piacelemzés pusztán technikai szempontból. Fundamentális elemzéssel két dolog miatt nem fogok foglalkozni: az egyik az, mert tudom, hogy anélkül is lehet profitosan kereskedni, másfelől pedig nincs meg hozzá a megfelelő tudásom. :)

 

Amit mutatok majd neked tőzsdei iránykereskedés esetében lehet számodra igazán hasznos, legyen az deviza, kripto, határidős termék, részvény, árutőzsde. Miért emelem ki, hogy iránykereskedés? Mert bizony lehet iránysemlegesen is kereskedni, erről a Tőzsdeguru oldalán találsz mégtöbb infót (http://www.tozsdeguru.com/).

 

Tehát öveket bekapcsolni, kezdődik a tanulás! 

 

-Simon Goldman-